Dtum
Zsebenciklopédia
Súgó
A cikkekben szereplő személyek és fogalmak betűrendes mutatója. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rovat tartalmával nem szeretnénk egy lexikon vagy a Wikipedia részletességét megközelíteni, inkább az általános tájékoztató információkat közöljük. Az adattár folyamatosan bővül.
Mineralógia

Az ásványok természetrajza. Foglalkozik általánosságban az ásványok tulajdonságaival (általános Á.) és az egyes ásványok rendszerbefoglalásával és részletes leírásával (leíró ásványtan.).

 

Az ásványok leírásával és csoportosításával már a görög bölcs, Aristoteles is foglalkozott. A középkorban pedig (Kr. u. 1000 körül) az arab tudós, Avicenna foglalta rendszerbe az akkor ismert ásványokat, de a tudományos ásványtan csak a XVI. sz.-ban, Agricola alapvető munkáinak megjelenése után kezdett kialakulni.

 

Az első magyar ásványtan írói Benkő Ferenc (1786.) és Zay Sámuel (1791.) voltak. Utánuk majd egy századon keresztül hiányzott e tudományág magyar művelője, mígnem Szabó József az ő nagy ásványtanával még saját korát is megelőzte.

 

Végre az utolsó évtizedekben Krenner József, Schmidt Sándor, Koch Antal, Szádeczky Gyula, Schafarzik, Franzenau, Zimányi és legújabban Liffa, Toborfy, Mauritz az általános és leíró magyar ásványtant magas szinvonalra emelték.

DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
2011|05|23
A vészkorszakban nem jelent meg sajtótermék, amelyet nyílván az objektív körülmények is befolyá- soltak. Amúgy pedig: hogyan is lehetett volna írni az elmondhatatlanról?...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar magyar ellen! (Hozzáveendő 1944 márciusától a németek és szeptemberétől a...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04