Ma már kicsit viccesen hangzik: "tudományos színház" - de a századfordulón még kívánatos és népszerű intézmény volt. Gondoljunk csak bele: a mozgó kép még kisérleti stádiumban van, sokat kell még várnia a nagyérdeműnek, hogy kényelmesen ülve röpíthesse messzi tájakra a celluloid szalag. Erre még majd húsz évet kell várni!

A távoli tájak egyelőre a könyvek lapjain elevenednek meg. Úttörő gondolatnak számít, hogy a leírt ismereteket elegyítsék a színház lehetőségeivel. Így jön létre valami érdekes, ami sem nem színház, sem nem tudomány, hanem a kettő között valami, ami az ismeretek mellé élményt is ad: zenét, táncot, népviseletet, életképeket, vetített képeket.

Törzsközönségnek számítottak az iskolák tanulói, akiket egész délelőttre elkápráztattak, pl a vashasználat vagy a földrengés képsorai. Karinthy gyermekkori naplóiból is sokat megtudhatunk, arról hogyan is látta egy akkori iskolás az Urániát.

A kis Karinthy nemcsak azért szerette a tudományos színházat, mert lehetett egy egész napot "lógni" az iskolából, hanem mert gyermekkorában is minden iránt élénken érdeklődött. A második világháború után megszűnik maga a színház, és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság (TIT) néven működött tovább.