Dtum
Zsebenciklopédia
Súgó
A cikkekben szereplő személyek és fogalmak betűrendes mutatója. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rovat tartalmával nem szeretnénk egy lexikon vagy a Wikipedia részletességét megközelíteni, inkább az általános tájékoztató információkat közöljük. Az adattár folyamatosan bővül.
Krüger

Stephanus Johannus Paulus Krüger (1825-1904) neve összefonódik a búr történelemmel.

 

Szüleivel részt vett a búrok Északra vándorlásában (amikor a Fokföldet birtokba vették az angolok) és az államalapításban. 1855-1856-ban a transvaali alkotmány egyik kidolgozója.

 

Az 1860-as években a búr hadsereg főparancsnoka. Az első búr háborúban (1880-0881) visszaszerezte a britektől a pár éve - 1877-ben - már elbukott kis ország függetlenségét.

 

Transvaal elnöke 1883-tól az ország megszűnéséig. Elnökként igyekezett megakadályozni az 1886. évi aranyláz óta mind tömegesebb brit bevándorlást. Nem egyezett bele, hogy a brit telepesek is szavazati jogot kapjanak – ez vált a háború kirobbanásának egyik okává vagy legalábbis ürügyévé.

 

A második búr háború elvesztése után Svájcba emigrált, itt halt meg 1904-ben.

DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
2011|05|23
A vészkorszakban nem jelent meg sajtótermék, amelyet nyílván az objektív körülmények is befolyá- soltak. Amúgy pedig: hogyan is lehetett volna írni az elmondhatatlanról?...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar magyar ellen! (Hozzáveendő 1944 márciusától a németek és szeptemberétől a...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04