Dtum
Zsebenciklopédia
Súgó
A cikkekben szereplő személyek és fogalmak betűrendes mutatója. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rovat tartalmával nem szeretnénk egy lexikon vagy a Wikipedia részletességét megközelíteni, inkább az általános tájékoztató információkat közöljük. Az adattár folyamatosan bővül.
Óváry Lipót

(1833–1919) történész, levéltáros, az MTA levelező tagja (1892)


Veszprémben született, 1833-ban. Pápán végezte el a középiskolát, majd Bécsben folytatta tanulmányait.


Az 1848–1849. évi szabadságharcban honvédtüzér, 1860-ban Garibaldi seregében arany érdemrenddel kitüntetett főhadnagy, később pedig az olasz–magyar légió századosa. Itáliai élményei életének, munkásságának meghatározó epizódjává váltak.


Történetírói, levéltárosi és publicisztikai tevékenységét is az olasz nemzet iránti rokonszenve határozta meg. Hazatérve a magyar kormány megbízásából egy ideig (1875) az olasz levéltárak felépítését tanulmányozta, később pedig a Magyar Tudományos Akadémia részére végzett kutatásokat, elsősorban a nápolyi levéltárban, ahol történelmünk olaszországi forrásainak gyűjtésével és olasz diplomáciai kapcsolataival foglalkozott.


1878-tól a m. kir. Miniszterelnökség Sajtóosztályának állandó publicistájaként is elsősorban olaszországi kérdésekkel foglalkozott. 1876-ban az Országos Levéltár munkatársa lett. Allevéltárnoki kinevezése után a levéltár 1526 előtti okleveleinek rendezésével és az azokhoz megfelelő mutatók készítésével bízták meg.


A Diplomatikai Levéltár okleveleit nemcsak új helyükre helyezte, hanem időrendi mutatólappal is ellátta őket, és rövid, egy-két soros regesztákat is készített róluk. Jelenleg ezek kötetekbe kötve az első 30 000 oklevél kutatásához használhatók.


Pauler Gyula nyugdíjazásával az Országos Levéltár tisztviselői közül őt nevezték ki 1904. április elsejétől az intézmény vezetőjévé. Országos főlevéltárnoki tisztségét 1908 februárjáig töltötte be. 1877-től a Magyar Történelmi Társulat választmányi tagja lett, 1892-ben pedig az MTA levelező tagjává választották.


Főbb munkái:


Emlény. Eredeti és külföldi beszélyek (Arad, 1859.)


Nápolyi történelmi kutatások (Bp., 1879.)


III. Pál pápa és Farnese Sándor bíbornok Magyarországra vonatkozó diplomácziai levelezései, 1535-1549 (Bp., 1879.)


Oklevéltár Bethlen Gábor diplomácziai összeköttetései történetéhez (Bp., 1886.)


Zsigmond király és az olasz diplomácia (Bp., 1889.)


A Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottságának oklevélmásolatai I-III. köt. (Bp., 1890–1901.)


Az 1866-os hadjárat és a magyar emigráció (Bp., 1903.)

DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
2011|05|23
A vészkorszakban nem jelent meg sajtótermék, amelyet nyílván az objektív körülmények is befolyá- soltak. Amúgy pedig: hogyan is lehetett volna írni az elmondhatatlanról?...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar magyar ellen! (Hozzáveendő 1944 márciusától a németek és szeptemberétől a...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04