A Föld keletkezésére vonatkozó elméletek közül talán a legismertebb. Nevét arról a két szerzőről kapta, akik egymástól függetlenül, negyven évnyi különbséggel magfogalmazták. (Kant (1755) Naturgeschichte u. Theorie des Himmels c. munkájában, Laplace pedig Exposition du systeme du monde (1795) c. munkájában fejtette ki.)

Ezen elmélet szerint Naprendszerünk összes ősanyaga magas hőfoku gőz-gömbben egyesült, melynek nagysága meghaladta jelenlegi bolygórendszerünk határait. A nehézkedés folytán ezen gőzgömbben az anyagok összehúzódása állott be, ugy hogy a középpont felé sűrüsödvén, egy középponti sűrübb tömeg, vagyis mag keletkezett: a Nap.

A középponti mag és vele együtt az őt körülvevő gőz- v. ködnemü anyag valamely külső okál fogva haladó s egyszersmind forgó mozgásba jött.

A tömeg fokonként való sűrüsödésével, amellyel természetesen térfogatkisebbedés járt, nőtt a forgó mozgás gyorsulása és ezzel együtt a középponttól távolodó erő, amelynek erősbödése folytán a gőztömeg legkülsőbb része az eredeti gömbtől gyűrüalakban vált le, megtartván előbbi irányu mozgását.

Ezen gyűrü mindinkább sűrüsödvén, önálló gömbbé húzódott össze és létrejött a legelső, a Naptól legtávolabb eső bolygó.

A középponti mag, valamint az egész gőztömeg további sűrüsödésének és összehúzódásának következménye volt egy másik gyűrü leválása, mely megint csak bolygóvá lett. Igy ment ez tovább addig, mig a folytatólagos összehúzódás egy bizonyos stádiumában a centrifugális erő egyensúlyt nem tartott a nehézkedési erővel és akkor talán a hatodik gyűrüleválás eredményezte Földünket.

Ezen gyűrük némelyikénél kisebb mértékben hasonló folyamat ismétlődött mint azok keletkezésénél és létrejöttek a holdak, vagyis mellékbolygók.