Dtum
Zsebenciklopédia
Súgó
A cikkekben szereplő személyek és fogalmak betűrendes mutatója. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rovat tartalmával nem szeretnénk egy lexikon vagy a Wikipedia részletességét megközelíteni, inkább az általános tájékoztató információkat közöljük. Az adattár folyamatosan bővül.
Jean Jaures

Jean Jaures

- A világháború első halottja -

Jaures 1914 júniusában lett ötvenéves, nehéz, küzdelmes életút állt mögötte. A szociális haladásért harcoló politikus szegény családból származott, ösztöndíjjal tanult, huszonöt éves korában már képviselő és a filozófia tanára. Ő alapította és szerkesztette a l'Humanite című napilapot.
A szarajevói merénylet után minden erejével igyekszik megvédeni a békét. Meggyőződése, hogy a háborús pszichózist mesterségesen és céltudatosan szítják, s ha az egyszerű emberek világosan kifejezésre juttatnák békevágyukat, ha a munkások, akár általános sztrájkkal, tiltakoznának felelőtlen politikusok mesterkedései ellen, a legrosszabbnak nem kellene bekövetkeznie.
Ebben az értelemben beszél Jaures Brüsszelben is, a Nemzetközi Szocialista Iroda ülésén. Amikor 1914 augusztusának elején Ausztria-Magyarország megtámadta Szerbiát, s a II. Internacionálé gyakorlatilag csődbe jutott, Brüsszelben hatalmas nemzetközi békekongresszust hívfal össze, a szocialisták megkísérelték megmenteni Európát a konfliktustól.
Gyilkosát nem ítélték el. Az államügyész utalt a hazafias felbuzdulás indítékára, a politikai meggyőződés hatására, s bár a politikai ellenfeleiket csupán eltérő vélemények miatt legyilkoló egyének veszélyesek a társadalomra nézve, mégis figyelmezteti az esküdteket, hogy vegyék fontolóra az enyhítőkörülményeket is.
Ezzel a kijelentéssel fontos ütőkártyát adott a védő kezébe, az most már érthetőbben kifejthette a Villaín bűntettéről alkotott nézeteket, "Ha elítélik Villaint - mondotta -, az a szocialista tanok s egyben a szocialista háború előtti politikájának elismerése lesz. Elmarasztaló ítéletük az osztályharc, a forradalom és a bolsevizmus eszközeivel való egyetértésüket bizonyítaná. Elvégre ahhoz nem fér kétség, hogy a vádlott hazafias felindulásból cselekedett, tette meggyőződésből fakadó bűncselekmény, amelyet a haza nevében követett el. Egy embert, akit ilyen indítékok vezettek, semmi esetre sem lehet gyilkosnak bélyegezni.

DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
2011|05|23
A vészkorszakban nem jelent meg sajtótermék, amelyet nyílván az objektív körülmények is befolyá- soltak. Amúgy pedig: hogyan is lehetett volna írni az elmondhatatlanról?...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar magyar ellen! (Hozzáveendő 1944 márciusától a németek és szeptemberétől a...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04