Dtum
Zsebenciklopédia
Súgó
A cikkekben szereplő személyek és fogalmak betűrendes mutatója. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rovat tartalmával nem szeretnénk egy lexikon vagy a Wikipedia részletességét megközelíteni, inkább az általános tájékoztató információkat közöljük. Az adattár folyamatosan bővül.
Kiállítások

Az agrárprogrammra adott mintegy hivatalos válasznak tekintik azt a nyilatkozatot, melyet a kereskedelmi államtitkár a kereskedelmi miniszter képviseletében a kecskeméti kiállitás megnyitása alkalmával tartott lakomán tett s melynek veleje az, hogy bár első sorban agrárius – földmivelő – állam vagyunk, nem szabad háttérbe szoritanunk a kereskedés és ipar érdekeit, sőt szükséges épen a földmivelés érdekében is a különféle foglalkozásik közt az összhangot valósitani, a minek egyedül hathatós eszköze, ha földmivelésünk nyersterményeit a hazai ipar dolgozza fel. A jelenleg két alföldi városban, Makón és Kecskeméten megnyilt iparkillitások egyébiránt azt bizonyitják, hogy az alföldi iparosság józan, szorgalmas, tanulékony, a haladásra képes s ennélfogva megérdemli, hogy a kormány minden lehetőt megtegyen fejlesztésére. Szakiskolák, vándortanfolyamok s a termelést és eladást megkönnyitő szövetkezetek azok az eszközök, melyekkel a nehéz viszonyokkal küzdő kis- és közép-ipar erősödését előmozditani lehet.

Hogy mennyire szükségük van a magyar gazdáknak és iparosoknak a jó egyetértésre s arra, hogy vállvetve igyekezzenek megvédeni érdekeiket, annak jellemző bizonyitékát szolgáltatta az e hó 15-én Bécsben megtartott osztrák malomegyesületi gyülés is. Az osztrák malomtulajdonosok erősen tiltakoznak az őrlési eljárás netaláni újrabehozatala ellen. Ennek megszüntetése a magyar malomiparnak ártott, nekik használt. Ezenkívül előterjesztést intéznek az osztrák kormányhoz, melyben a magyar malmok ausztriai raktárainak megadóztatását s a magyar lisztbehozatalnak megnehezitését sürgetik. Bármely osztrák érdekcsoport nyilvánitja nézeteit, mindenkor a Magyarország elleni gyülölködésnek egész özönével találkozunk.

DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
2011|05|23
A vészkorszakban nem jelent meg sajtótermék, amelyet nyílván az objektív körülmények is befolyá- soltak. Amúgy pedig: hogyan is lehetett volna írni az elmondhatatlanról?...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar magyar ellen! (Hozzáveendő 1944 márciusától a németek és szeptemberétől a...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04