Dtum
Zsebenciklopédia
Súgó
A cikkekben szereplő személyek és fogalmak betűrendes mutatója. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rovat tartalmával nem szeretnénk egy lexikon vagy a Wikipedia részletességét megközelíteni, inkább az általános tájékoztató információkat közöljük. Az adattár folyamatosan bővül.
Lenin

LENIN, Vlagyimir Iljics (1870-1924)
Eredeti nevén Uljanov. Szovjet-orosz politikus, az 1917-es októberi forradalom szellemi előkészítője és egyik vezére, a szovjet állam létrehozója és vezetője, a kommunizmus ideológiájának kidolgozója. Fiatal korában ismerkedett meg Marx műveivel, és forradalmárokkal is kapcsolatba került. A jogi egyetemet magánúton végezte el, ügyvéd lett, de nézetei miatt börtönbe került, és száműzték. Később külföldre emigrált, ahol jelentős erőfeszítéseket tett egy "új típusú párt" megalapításának érdekében. Az 1905-ös forradalom hírére hatzatért, de azután ismét emigrációba kényszerült. A világháború kitörésekor azt hangoztatta, hogy a munkásosztálynak a háborúból a polgárháborúba való átmenetet kell elérnie. II. Miklós bukása után társaival hazasietett, és fokozatosan vezető szerepre tett szert. El tudta fogadtatni a forradalom szükségességét, és élére állt a mozgalomnak. A forradalom győzelme után úgy látta, hogy a hatalom megtartása érdekében mindenképpen békét kell kötni a központi hatalmakkal. 1918-ban megalázó feltételekkel írták alá az erre vonatkozó megállapodást. Még ez évben merényletet követtek el ellene. Rövidesen polgárháborúba sodródott Oroszország, a bolsevikok nagy nehézségek árán tudták megszilárdítani hatalmukat, és ennek érdekében a terror alkalmazásától sem riadtak vissza. Lenin új gazdaságpoltikát (NEP) vezetett be, megpróbálta a pártot és annak politikáját saját elképzelései szerint alakítani, de egyre romló egészségi állapota miatt sem volt erre képes. Utolsó erőfeszítéseivel meg akarta akadályozni az egyszemélyi vezetés kialakítását és Sztálin hatalomra kerülését, de kudarcot vallott

DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
2011|05|23
A vészkorszakban nem jelent meg sajtótermék, amelyet nyílván az objektív körülmények is befolyá- soltak. Amúgy pedig: hogyan is lehetett volna írni az elmondhatatlanról?...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar magyar ellen! (Hozzáveendő 1944 márciusától a németek és szeptemberétől a...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04