Dtum
Zsebenciklopédia
Súgó
A cikkekben szereplő személyek és fogalmak betűrendes mutatója. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rovat tartalmával nem szeretnénk egy lexikon vagy a Wikipedia részletességét megközelíteni, inkább az általános tájékoztató információkat közöljük. Az adattár folyamatosan bővül.
Ibsen

Ibsen 1828-ban született Norvégiában. Gyógyszerészinasból lett dramaturg a Krisztianai színházban majd élete második felében Rómát választotta lakhelyének.

A magyar közönség elsősorban a Peer Gynt-öt, a Nórát, a Hedda Gablert, a Solnessi építőmestert, a Vadkacsát ismeri tőle.

Ibsen legfőbb ihletője a vágy. Hősei magát az életet sóvárogják, magát a teljes életet, amely talán ezen a földön meg sem valósulhat - tönkre is mennek ebben a vágyódásukban. Peer Gynt is mindennapi ember, aki önmaga akar lenni, de minduntalan beleütközik a hétköznapi hazugságokba, öncsalásokba, apró megalkuvásokba. Nóra is teljes ember kíván lenni. Először Emberként és csak másodsorban Nőként akarja birtokba venni az életet, ezért hagyja el a babaszobát.

Az igazi ibseni hangulat északi, borongós, sejtelmes, kimondhatatlan vágyak köde, reménytelen melankólia.

Ibsen is magányos ember volt. Alig voltak emberi kapcsolatai. Feleségét bár tisztelte, mégis távoltartotta magától. Családjával nem érintkezett, szülőföldjét nem tartotta fontosnak látogatni. Férfikorát nagy részt külföldön, hotelszobákban töltötte, és nem is érezte fontosnak, hogy otthont teremtsen. 

 

Mindent elért, amit író elérhetett, és mégis úgy érezte - leveleiben sokat ír róla - valamit elmulasztott, talán a legfontosabbat, de most már késő. Erről szólnak időskori drámái. Ibsennek is választania kellett Alkotás és az Élet között. Vajon Ő választott vagy a Mű választotta őt?

DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
2011|05|23
A vészkorszakban nem jelent meg sajtótermék, amelyet nyílván az objektív körülmények is befolyá- soltak. Amúgy pedig: hogyan is lehetett volna írni az elmondhatatlanról?...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar magyar ellen! (Hozzáveendő 1944 márciusától a németek és szeptemberétől a...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04