Szó szerint: „bűvös lámpás”, valójában a mai diavetítő őse. H. R. Heyl szabadalmaztatta Philadelphiában 1870-ben, de valójában már jóval hamarabb ismerték. Az első leírás az 1600-as évekből származik; ebben írnak le egy olyan szerkezetet, amelyben egy olajlámpával világítanak meg üveglapokra festett képeket és ezek a képek egy megfelelően elhelyezett vásznon megjelennek.

A 19. századra már igencsak divatba jött, több „művész” is járta Európát, rendszeresen és nagy érdeklődés mellett tartottak bemutatókat a városokban. Ekkor már a klasszikus szerkezet továbbfejlődött, lehetséges volt mozgókép-szerű látvány előidézése is.

Tovább javult a helyzet a fényképezés elterjedésével: ekkortól szinte korlátlan lehetőségek álltak a művészek rendelkezésére. Bemutattak más vidékeket, humoros és „tanulságos” történeteket, állatokat – állítólag rendeztek vetítéseket kizárólag „felnőtteknek” is…

A film feltalálása óta a műfaj szép csöndben feledésbe merült.