Dtum
Zsebenciklopédia
Súgó
A cikkekben szereplő személyek és fogalmak betűrendes mutatója. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy a rovat tartalmával nem szeretnénk egy lexikon vagy a Wikipedia részletességét megközelíteni, inkább az általános tájékoztató információkat közöljük. Az adattár folyamatosan bővül.
Gyulai Pál

(Kolozsvár,1826 -1909-Bp)

 

Az irodalom olyan sokféle területén alkotott és dolgozott, hogy nehéz lenne megmondani, melyik foglalkozás jellemzi őt. Írt regényt,verseket, volt tanár, esztéta, kritikus, publicista, esszéíró, szerkesztő is.Talán nincs is olyan irodalmi tevékenység, amelyben ő ne vett volna részt.


Petőfi sógora lehetett volna, hiszen Szendrey Júlia hugát, Máriát vette feleségül, akit 1866-ban veszített el. Ezután egyedül neveli gyermekeit. 1850 után vált a korszak meghatározó irodalomkritikusává. Ő alkotta meg a "nép-nemzeti" fogalmát, s kifejtette, hogy a magyar irodalom csak úgy emelkedhet európai színvonalra, ha nemzeti jellegét a népiesség teremti meg.

 

Petőfit és Aranyt tartotta a magyar irodalmi fejlődés betetőzésének. A hatvanas években bontakoztak ki nagy irodalmi harcai. Támadta a modern törekvéseket, de ő maga is megérezte, hogy eljárt felette az idő, és önként vonult vissza az irodalmi életből.

DÍJAINK
Az év honlapja 2010 eFestival 2010
 
Újdonságok
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
2018.01.14. - 10 éves a Huszadik Század!
Kedves Olvasók! 10 éve jelent meg először a huszadikszazad.hu! Látogatóink akkor egy új, addig nem látott online formátummal tal&aacu...
Páholy
Sorscédulák a nagy háborúból (Cseke Gábor olvasónaplója) Az Ismeretlen Katona halálát ismerős...
Cseke Gábor olvasónaplója   Már nem emlékszem, sírtam-e akkor, de hogy meg voltam rendülve, az egyszer szent....
2013|08|01
A népeket, etnikumokat, fajokat megcélzó anekdotizálás, bár sok esetben érzékenységet sértő, túlzó...
Blog
Bűnösök vagyunk mi… …akár a többi nép. Ez igaz, de nem jogosít fel bennünket, magyarokat az elhallgatásra, a letagadásra, még akkor sem, ha Cseres...
2011|05|23
A vészkorszakban nem jelent meg sajtótermék, amelyet nyílván az objektív körülmények is befolyá- soltak. Amúgy pedig: hogyan is lehetett volna írni az elmondhatatlanról?...
A huszadikszazad 1944 októberében megszakadt. Beköszöntött a tél. Újra magyar magyar ellen! (Hozzáveendő 1944 márciusától a németek és szeptemberétől a...
F�rum
Nincs k�p
Nády Árpád
2018.03.26 - 21:46
Nincs k�p
tanerobacsi
2017.07.18 - 14:17
Nincs k�p
fülöp56
2017.02.24 - 10:38
Nincs k�p
Kiss Zoltán
2017.02.18 - 00:11
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
Nincs k�p
boldi
2017.02.15 - 20:48
agraros1
2017.01.29 - 11:48
Nincs k�p
lacimadár
2016.06.15 - 23:04